Volt egyszer két nagyon jó barát, Kik egymásba szerettek, az idő folyamán. Kapcsolatuk szoros volt nagyon, Szerették egymást, s túl léptek minden bajon. Egy napfényes vasárnap délután, A parkban sétált a szerelmes pár. ahogy sétáltak a fák között, feltünt egy lány, S a fiú látta, hogy a lány reá vár. Elindult felé, párját hátra hagyva, S a másik lányt, szó nélkül átkarolta. A lány szíve ekkor nagyot dobbant, Futott volna messze, de ekkor valami koppant. A lány zuhant a földre, eszméletét vesztve, De a fiú ezzel nemtörődve, elindult messze. Mikor a lány magához tért, Látta, hogy a hold már felé ért. Csak állt, s bámult némán a messzeségbe, S így beszélt: Ha én nem kellek, elmegyek örökre. Elindult ki a folyópartra, s belevetette magát a habokba. de mielőtt elment, írt egy levelet, A szerelmének írta a keserveket: "Drága egyetlenem, tudd meg, hogy szeretlek, Attól, hogy elmegyek, sosem feledlek." Ez a pár sor volt, a borítékra írva, Mit a szülők adtak át a fiúnak, sírva. Mikor a fiú a levelet olvasta, Szívét a szomorúság mardosta. Barátnőjét hátra hagyva, futott a temetőbe, Ráborult a lány sírjára, s zokogott a végtelenbe. A fiú nem bírta tovább, s ő is ment a halálba, Így ők már egymásé, a mennyei világba.